Pécs – Ceglédberceli Híradó 2008. február

2008. január 19-ére meghívást kaptunk Reményi Mónika és Reményi Ferenc révén a pécsi Palatinus Hotelben megrendezett 13. Német Polgárbálra. Az enyhe időben útra kelő csoport mintegy három és fél óra után érkezett meg Pécsre, ahol rövid keresés után megleltük szállásunkat. Gyors lepakolás és bejelentkezés után elindultuk a fellépés helyszínére, a városközpont sétálóutcájában található Palatinus Hotelbe. Itt a főszervező és egyben meghívónk, Matkovits Kretz Eleonóra nagy örömmel és szeretettel fogadott bennünket. Rövid helyszínbejárás és próba után átöltöztek táncosaink, s a megnyitó után már kezdődött is a fellépés. Sajnos a technika megtréfált minket, mivel a műsor második felében a helyi szervezők által biztosított DVD-lejátszó leállt. A csoport tagjai szerencsére nem estek kétségbe, és zene nélkül, a bálozók ütemes vastapsára fejezték be műsorukat. A nagy sikerű fellépést követően a táncosok esti városnézést tartottak, majd visszatértek szállásukra. Másnap a reggeli ébredés és pakolás után indult haza fáradt, de elégedett csapatunk.

Köszönjük még egyszer a meghívást Mónikának és Ferencnek.

Polónyiné Zsuzsandor Ibolya

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.