Ebben az évben is meghívást kaptunk a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsától, melyet idén Mányon rendeztek meg. Megérkezés után már indultunk is ebédelni, majd a konferenciára, melynek témája “Kultúra és hit” volt. Két előadót hallgattunk meg, akik a két témát ötvözve, felváltva beszéltek. Az előadások után átöltöztünk, majd ragyogó napsütésben indult a felvonulás, mely a község központjától a fesztiválsátor helyszínéig vezetett. Itt, a sátorban először az áldást hallgattuk meg, majd elénekeltük a magyar és a magyarországi német himnuszt. A köszöntő után megkezdődött a gálaműsor. A gálaműsor után fáradtan jól esett a vacsora, amely után ismét feltöltődve vetettük bele magunkat a forgatagba, ugyanis ekkor kezdődött az éjszakába nyúló bál.
Éjszaka egy hosszú nap után indultunk haza: megköszöntük a házigazdáknak a meghívást és a szíves vendéglátást, valamint átadtuk ajándékainkat is.
Köszönjük szépen a Landesratnak, különösen Ledényi Zsuzsának a meghívást! Köszönjük a szülőknek, hogy velünk voltak és öltöztették a fiatalokat! Külön köszönjük az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt, és Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által lebonyolított NEMZ-CISZ-17-0387 számú pályázati támogatást!
Polónyiné Zsuzsandor Ibolya
Ceglédberceli Német Nemzetiségi Ifjúsági Egyesület